Jóllehet a síléc az emberiség ősibb közlekedési találmánya, mint a kerék. A kutatások szerint mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtt az Altáj-hegység, a Bajkál- és az Onyega-tó környéke lehetett a sí őshazája. Az Ázsiából vándorló nomád törzsek "hozták" aztán magukkal Európába, ahol először Skandináviában honosodott meg.

Az ősi forma - a hótaposó kerek hótalp - az előrehaladást szolgálva módosult: megnyúlt és hátrafelé keskenyedett. Az elejét felkunkorították, hogy ne merüljön a hó alá, a keskenyedés ellensúlyozására pedig egyre hosszabb lett. (A karéliai lécek például 250-280 cm-esek voltak.) Évezredeken át csak járásra és futásra használták, mígnem a norvégok rájöttek, hogy alkalmas dombhátakon ugrani is lehet vele. Évszázadokon át azonban közlekedésre, vadászatra, valamint nem ritkán háborúskodásra használták Skandinávia népei.

A múlt század második felében (a modern sportmozgalom világjelenséggé válásával párhuzamosan) a sport, a vetélkedés eszközévé kezdett válni. Az 1870-es évektől  számos síklub alakult Norvégia szerte és a sísport úttörői egyre gyakrabban mérték össze tudásukat hivatalos versenyeken. A világ figyelmét azonban a hírneves sarkkutató, Fridtjof Nansen teljesítménye terelte Norvégia nemzeti sportjára. A fiatal norvég utazó expedíciójával 1888-ban kelt át Grönland jégárakkal, hóval borított sarkvidéki fennsíkjain. Nem kis mértékben "Paa Ski over Grönland" c., 1890-ben megjelent könyve hatására hatalmas síélet kerekedett Európa-szerte.